Útmutató

Milyen adatokat kérünk

Személyes adatok

Kezdeményezésünk célja az is, hogy előmozdítsa és segítse minél szélesebb körben az átlagemberek részvételét a természetvédelemben. Ezért a fákra vonatkozó adatok mellett kérünk néhány adatot arról a személyről is, aki az adott információt megosztotta. Ez egyfelől felelősségvállalás az adatok hitelességéért, másrészt lehetővé tesz egy későbbi statisztikai elemzést, amikor már adatok ezrei állnak majd rendelkezésre. Ezért csak regisztrált felhasználók tölthetnek fel adatokat. Ugyanakkor a neveden kívül nem kérjünk túl sok személyes adatot, (mint pl. a címedet, telefonszámodat), de olyan adatokat, mint nem, életkor, foglalkozás a későbbi elemzésekhez fontosnak tartunk. Az elemzések eredményeit itt a honlapon is elérhetővé fogjuk tenni úgy, hogy csak összesített adatokat fogunk megjeleníteni, így senki ezek alapján a kimutatások alapján nem lesz beazonosítható.

 

Fákra vonatkozó adatok

  1. Alapadatok: faj, méretek, GPS koordináták, és egy vagy több igényes fotó, ami alapján a fa beazonosítható.
  2. Állapot: élő, részben vagy teljesen elhalt, esetleg már csak a tönkje maradt meg.
  3. Emberi beavatkozás jegyei: leégett vagy megégett fa, levágott ágak, stb.  Ez talán megér egy kis pontosítást: gyakori emberi beavatkozások a fákon, amelyek szemmel látható nyomokat hagynak az úgynevezett ’botolás’ és a ’tősarjak’. A botolás (vagy „nyesés”) az ágak levágását jelenti, míg a tősarjak esetén a sarjak („ágak”) a törzs alapi részéből nőnek. Mindkét típusú beavatkozás hagyományos, az ilyen fákat „dolgozó fáknak” is hívják és értékes, mivel ez a gyakorlat is eltűnőben van.
  4. Elhelyezkedés: településen, vagy azon kívül, folyóparton, legelőn, erdőben, stb.
  5. Fontosság: milyen kulturális, használati vagy személyes jelentősége van a fának?

Hogyan mérjük a fákat

A fák törzsének körmérete a legfontosabb adat, amit kérünk. Fontos, hogy egységes szabályok szerint történjen a mérés. Nemzetközileg a legáltalánosabb módszer a fa törzsének a körméretét 130 cm magasságban megmérni – mi is ezt javasoljuk. Ha a fán daganat van vagy kettéágazik ebben a magasságban, akkor a mérést a daganat vagy elágazás alatt kell felvenni. Az alábbi képek bemutatják, mire is gondolunk.


Milyen fákat regisztráljunk

Az adatbázisba különleges fákat várunk. Egy fa különleges lehet kora, mérete vagy formája alapján. Jó, ha egy fa mindhárom szempontból különleges, és ezek általában együtt is járnak. Ha azonban a három körül valamelyik nem jellemző (pl. nagy, öreg, de nem túl szép), akkor fontos, hogy az első kettő jelentőségteljesebb legyen. Ha csak egy áll fenn: nem szép és nem nagy, akkor igazán öreg kell legyen. Speciális eset, ha egy fa magaslaton vagy nagyon gyenge talajon (pl. sziklán) nő. Ilyenkor a mérete és a kora nem járnak együtt: egy nagyon öreg fa is viszonylag kicsi marad, de ettől még méltó lehet a regisztrációra.

A fenti hüvelykujjszabályt követve végül is a te ítélőképességedre bízzuk, hogy milyen fát regisztrálsz, de kérjük, indokold meg, a fa miért különleges.

Fa fajok

Az a fajlista, amivel a ’Fa regisztráció’ során találkozni fogsz, mindazon őshonos és exotikus fajokat tartalmazza, amelyekkel Romániában találkozhatunk természetes vagy települési környezetben.

Arra az esetre, ha a faj meghatározása nem sikerülne, használd az „Azonosítatlan faj vagy Unindentified species” kategóriát.

Ha a pontos fajmeghatározás nem sikerül, de egyértelmű, hogy melyik csoportról van szó (pl. nyár) akkor válaszd a fajcsoport nevét.

Az „Other species” arra az esetre alkalmazd, ha az általad azonosított fafaj nincs a listában. Az első 1000 fa feltöltése után a tapasztalatok alapján a listát felülvizsgáljuk és módosítjuk.

A helymeghatározó szolgáltatásról

Milyen gyorsan érhető el a helymeghatározás?
  • Hosszú időbe telthet amíg a GPS elindul és megkezdi a pontos adatok szolgáltatását.
  • Biztosítani kell, hogy a készüléknek tiszta és folyamatos rálátása legyen az égboltra. A GPS gyengébb jeleket fog be több szatelitről, ezt a jelet az épületek, dús lombozatú fák, járművek teteje részlegesen vagy teljes mértékben akadályozhatja.
 
Mennyire pontos?
  • Ez egymillió dollárt érő kérdés, ugye? A HighAccuracy() használatával, minden megfelelő engedély megadása mellett, a pontosság nem több mint 3 méter (~10 láb), ami 10-30 másodpercen belül érhető el a helymeghatározó funkciók elindítása után. Ez kiválóan alkalmas a legtöbb fogyasztói és kiskereskedelmi alkalmazásokhoz.
  • Tisztában kell lennie azzal, hogy mint minden hely-alapú funkciónál, hamis (nem reális) eredményt is kaphatunk és néha ezek az eredmények nagyon rosszak.
 
Kérjük, vegye figyelembe a következőket
  • Internet kapcsolat erőssége: ha rossz az internet kapcsolat és nincs WiFi, akkor a böngésző kérése a helymeghatározást illetően több időt vehet igénybe, leállhat vagy akár megszakadhat.
  • Az akkumlátor kezelése: tartsa szem előtt, hogy a GPS alapú helymeghatározás sok energiát igényel, tehát csak használat alatt működtesse.

Mi a munkalapok célja?